Amúgy az összefoglaló alapján azt mondhatom, Mrazeknak van hova fejlődnie főleg a reakció idején kéne csiszolni így elsőre. De szerencsére hozta a meccset.
Kindl hogy játszott, aki látta? A gólból nem akarok következtetéseket levonni inkább az érdekelne a védelemben hogyan teljesített?
1.sor
Válasz zetterberg40 hozzászólására (#38783)
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
A szezon legjobb teljesítménye volt a mai.
A védelem szinte hiba nélkül nyomta, a 3-4. sornak sokkal gyakrabban kéne így játszania, mert a maiból is látszik, mennyit számít.
Tatar nagyon hasznos az eddigi két meccse alapján, és Mrazek is jó volt így elsőre.
Babcock-nak remélem eszébe nem jut ma betenni Mrazeket a kapuba. Csúnyán ki fogunk kapni, nem kéne hazavágni szegényt egy ötössel az első meccsén. Bár kinézem belőle, miután Tatart a harmadik sorba száműzte a Flames ellen, holott a legjobb játékosunk volt azon a meccsen.
7. meccse volt az új stábbal a csapatnak, ráadásul trainingcamp nélkül. Normálsi esetben ez még az előszezon lenne. Nem gyenge ez a Flames, főleg nem 6x gyengébb mint a Wings. Amúgy meg ha valakire, akkor Hartleyre jellemző, hogy 1-0-nál is visszahúzza a csapatát és bekkel. Miért kellett volna nekik több helyzet, ha így is végig vezettek?
2 soros csapat vagyunk jó esetben és nincs védelmünk, ami a 8. helyhez sem elég. Nekem azzal nincs bajom, ha nincs PO, de cserébe dögöljenek meg a jégen és kaparjanak. Ez a társaság azonban nulla motivációval rendelkezik, amiért Babcock a felelős (a teljesen értelmetlen döntéseiről már nem is beszélve). Kifogás az bezzeg mindig van.
3 helyzetük volt a meccsen. Azt hiszem mondhatom, hogy gyengék.
Persze mi se voltunk jobbak, hiába a 61 lövés összesen.
Se ott, se itt nem lesz rájátszás.
Tökmindegy, a lényegen nem változtat hogy elfaszkodtuk a meccset, csak idegesít, hogy egy 'komolyabb' csapat ellen többet hoztunk mint egy 'enyhébb' ellen.
(Most direkt nem írtam gyengébbet h senkinek ne tiporjak bele a lelkébe.)
Nem kéne arcoskodni, hogy a Flames ilyen gyenge, olyan gyenge. Elég jó kis csapat, bár kicsit öreg. Nyilván lassan indulnak a szezonban, új az edző stáb (a játékosokat nem ismerték), új rendszert hoznak, és az előszezon, illetve a rendes taining camp elmaradásával ez egy igen jelentős hátrány a szezon elején, ez látszott az eddigi teljesítményen de azért ez bekalkulálható volt. 6x gyengébb... Pff!
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.